A műről
Wincenz Priessnitz (1799–1851) osztrák laikus gyógyító, az egészséges életmód propagálója, a gräfenbergi fürdő igazgató-tulajdonosa. A láz természetes, hideg vízzel való csillapításának módja az ő nevét őrzi. Barabás Miklós a gräfenbergi kezelések alatt összebarátkozott a híres gyógyítóval, és többféle módon is megörökítette. Még ottartózkodása idején az itt bemutatott akvarellt készítette róla, amelyet a művész családja máig megőrzött. Mint már szóa került itteni munkái igen kvalitásosak, e mű is ezt bizonyítja. Ami a karakterábrázolást illeti, áttekintve Priessnitz számos portréját, úgy tűnik, mesterünk igen előnyösen változtatott rajta. Ugyanekkor rajzolt még egy vázlatot, (Jgyk 575) majd festett egy újabb akvarellt, 6 aranyért. (Jgyk 620.) Wincenz Priessnitz leányai magyar nemesekhez mentek nőül. Sok évvel később, 1864-ben van egy hír egy életnagyságú olajképről, amelyet az „örökösök megbízásából.” festett a Művész. (Koszorú 1864.12.01. 24. sz.: 575.) További darabok: 1874-ben Priesnitz leányának, báró Uzlár Ottónénak festett apjáról egy olajképet, (Jgyk 2076) majd erről 1878-ban egy másikat, (Jgyk 2878) Uzlárné nővérének Terézia, Ujházy Albertnénak. Itt a Jgyk-ben közli, hogy egy másik olajképről másolta, amely vagy az 1864, vagy az 1874-es mű volt. A kiindulás az olajképekhez a festő által híven őrzött akvarell lehetett. A Műcsarnokbeli 1899-es kiállításon (Síremlék) valószínűleg az egyik leány tulajdona szerepelt, és hogy ez olajkép volt, azt a 600 Ft-os ár bizonyítja. A mű egy komoly, ám barátságos polgár arcmása, szépen fésült, világos haja, kék szeme, vékonyra összeszorított szája szimpatikus egyéniséget mutat, és amolyan igazi német arc. Fekete nyugati kabátot, fekete mellényt, fekete nyakravalót visel. A háttér épp csak egy csöpp tónus, a befejezetlen kontúr könnyed hatást kelt.
