Tengerparti táj / Tengeri vész
1842

,,Magas, kék égbolt, a gomolyfelhőn átsüt a nap, lent csillogó zöld, enyhén hullámzó tenger. A háttérben enyhén dőlő vitorláshajó. Balra elöl a vízben kisebb szikla, egészen elöl nagyobb kőtömb, melyen csuklyás, mezítelen lábszárú, kezében kötelet tartó alak áll. Tőle jobbra három ember egy csónakkal küzd, mely egy nagy hullám tetején úszik. A parton hordók és kötélköteg." (Műtárgyfelügyelet szövege.)
Viharos tengerparton egy zátonnyal küzdő halászcsónak, amelyet három fehér ruhás halász próbál megmenteni. A parti sziklán egy negyedik álló halász, kötéllel a kezében, nagy barna kapucnis köpenyben. Barabás alapos megfigyelése szerint minden halász nadrágja combig feltűrve, nyilván jellegzetes vihar-közi viselet. Festőnknél – és a magyar festészetben – ritka, különleges, egzotikus zsánerkép.
A homokon kötéllel összekötött hordók, a távolban egy erősen megdőlt vitorlás hajó. Az égbolt felhőinek megfestése már a vihar végének közeledtét jelzi. A még háborgó víz remekül van megfestve, változó színe a felhők játékát, a helyenként előbukkanó napsugarakat adja vissza. Igazi elevenséget kölcsönöz a víznek a jobboldalon alábukó hullám, a festő tudatosan törekedett a tenger veszélyes szépségének megragadására. A hatalmas víztömeg benne a kétségbeesettnek látszó és eltörpülő figurákkal a természet és az ember örök küzdelmét kívánja éreztetni, de van remény, mint látjuk a csónak partot ért.
A mű a jgyk-ben két számon szerepel, (Jgyk 787) és lehet, hogy festőnk tévedett, és ugyanazt a művet kétszer rögzítette. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy Preusner két művet rendelt, és az egyik mű lappang. A forrásadatokat szétválasztani jelen helyzetben nemigen lehet, de úgy tűnik, csak egy mű maradt fenn, ezért mindkét tételnél közöljük a képét. SzDG 2026