A műről
Egy igazán bájos, nagyszabású természeti környezetbe helyezett kettős kisgyermek-arcképet látunk, és ezesetben a bájos szót a legpozitívabb értelemben használom. A halvány, stilizált színekkel könnyeden megfestett, de szinte monumentális környezetben, egy hatalmas öreg fa tövében ülnek a gyermekek, a fa óvón magasodik föléjük, hangsúlyozva az ifjúság és a vénség együttlétezését és ellentétét a világban. A fokozatosan elhalványuló táj a messzeségben kitárul, és egy víztükör tűnik fel, szinte odalehelve. Az akvarell festésmódja teljesen angolos, a gyermekek ábrázolása az európai divatot követi, portréjuk szinte életképpé válik. Alakjuk megformálása, kompozícióba rendezése Bécsies, de ezúttal semmi édesség, idealizálás nem kísért rajtuk, pózuk természetes, úgy vannak ábrázolva, amint éppen megpihennek játék közben. Mindketten szőkék, hullámos hajúak, a kisfiú tarka zubbonyt, a leányka bő fehér ruhát visel, és hozzá kockás zoknit. Pici fekete cipőik a legsötétebb elemek a képen. Lábuk előtt játékszereik, egy fából készült kis talicska, és ásó. A kislány valószínüleg Barabás Henriette, aki 1842-ben született, a képen kb. két éves lehet, a kisfiú az unokatestvére. A fiú anyja, Szilágyi Ferencné, Barabás Miklós sógornője. SzDG
