Magyar divatkép
1845

A barabási életműben a 40-es évtized közepén megjelentek a divatrajzok. Ezek igazi művészi színvonalat képviseltek, és nevezhetjük őket akár városi életképeknek is. Barabás a hivatásos divatkép-rajzolóknál sokkal többet nyújtott, egyes kompozícóin belül figurái eleven emberek, nem a műfaj sematikus bábúi, környezetük valóságos miliő.
A ,,magyar ruha" a korban fogalom, és Barabás reklám-rajzai által is, népszerűsége egyre terjedt, a mindenekfölött uralkodó német ruha ellenében. 1840-ben a magyar szabó céhnek 26, a német szabó céhnek 281 tagja volt, (Blaskovits, A.: Pester und Ofner Wegweiser, Gemeinnütziger Kalender für alle Stände Ungarns, auf das Gemein-Jahr 1839, welches aus 365 Tagen besteht., Ofen, 1839. Id: Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században, Budapest, 1910, 368 j.) úgyhogy elkélt a reklám. A magyar ruhák divatján belül a magyar díszruha ,,kanonizációja" a 19. században következett be, és a század végére nyerte el végleges formáját. Ez a folyamat a nemzettéválás korszakában kezdődött a reformkorban, mint annak kísérőjelensége, és a céhes szabómesterek közreműködése nagyban serkentette. A német és a magyar viseletet előállító mesterek konfrontációja a 30-as évek elejétől dúlt, és a magyar szabók legnagyobb érdeme volt, hogy ennek során felkutatták a hagyományokat, és megalkották a később ,,díszmagyarnak" nevezett öltözéket.
,,A 16–18. századból hagyományozódott, tulajdonképpen nyugati és törökös elemekből összeálló nemesi viselet nem a magyar kulturális eredet révén, hanem változatlansága, vagy inkább változásának lassúsága által nőtte ki magát nemzeti szimbólummá." A díszes magyar ruha eleinte hivatalos udvari öltözet volt, és ez élt tovább a leszármazottakon. A két legismertebb szabómester, aki a legtöbbet tette a magyar viselet kialakítása érdekében, Kostyál Ádám és Klaszy Vencel volt. Munkásságuk érdekes része, hogy termékeiket a pesti sajtóban színezett mellékletekként mutatták be, elsősorban a nőknek szánt divatlapokban. E mellékletek egész oldalas illusztrációk voltak és rendszerint ismert művészek készítették őket. Klaszy Vencel magát Barabást bízta meg ilyenek rajzolásával.
Barabásnak talán ez az egyik legelső divatrajza. Egy valóságos, nyitott tér a környezet, ahol alant a Dunára látni. A folyón a Lánchíd pillérei előtt gőzhajó úszik, tehát a reformkor csúcsán vagyunk. A két csevegő szereplő a legújabb magyar díszruhát mutatja be. A hölgy bőven ráncolt nehéz, ragyogó selyem, hímzett szoknyát visel, és fűzött ruhaderekat. Furcsa módon a kötény még hiányzik. Csípőig érő hermelinprémes mente van a ruhán, (de talán inkább dolmány), a fején diadémként szereplő párta, a kontyára tűzve pedig hosszú, majdnem földig érő fátyol, kezében keszkenő. Az úr minden ruhadarabja sötét, sujtásokkal bőven ellátott. Mentéjén a Barabás által igen kedvelt, hatalmas szőrmegallér hivalkodik, dolmánya ,,csákóra vágott". Látványosan beszélgetnek, igazi társasági jelenetet játszva. Ezek után Barabás egész sorozat divaképet rajzolt, még az 1850-es években is, és minden rajza valójában egy kis városi életkép.