Barabás Miklós
1841

„Az alkotás Barabás ekkoriban kibontakozó realisztikus felfogásának kvalitásos példája, a rangos megjelenés, az elegáns tálalás intenzíven juttatja érvényre az eszmei mondanivalót: a magyar liberális nemesség fejlődésének egyik lehetséges útja az értelmiségivé, művésszé válás.” (SzDG 2007: 94.) Már eddig is több Önarcképet készített, de ez az első életnagyságú olajkép, amely mintegy összegzője a festőművészetben eddig elért eredményeinek.
Az ekkor már befutottnak számító Barabás Miklós ezen a híres Önarcképén kezében egy irónt és a vörös bársonyba kötött mappáját tartja kezében, mint mesterségének attributumát. Ilyet láthatunk számos régi- és kortárs kollega önarcképén is. (J. L. David: Önarckép, Louvre) Az albumban összegyűjtött akvarelleket mutatta meg a vásárolni szándékozóknak, és a kiválasztott művet ismét megfestette. Az eredetieket mindvégig megtartotta, feltehetőleg ezekből adott el családja a 20. században több múzeumnak, és tartotta meg nagyrészüket máig.
A Művészt sötétkék szőrmegalléros munkaköpenyében látjuk, fekete selyem nyakravalóval, divatosan előrefésült hajjal, és dús görög szakállal. Pödrött bajusza hivalkodóan hegyes, talán komoly tekintetét gondolta vele ellensúlyozni. Máig meglevő, híres vörös bőr karosszékében ülve ábrázolta magát, amelyben annyi modelljét láthatjuk. A háttér a szokottnál igényesebb, bár egyszerű, kezénél egészen kivilágosodik, háta mögött szinte feketére mélyül, mindez szépen kiemeli az ábrázoltat. Jobbkeze mutatóujján nagy köves gyűrű. Kifejezetten elegáns, semmi művészi festékfoltos ruha, semmi lazaság. Már az ő korában is kötudott volt, hogy Leonardo da Vinci is hangsúlyozottan jólöltözött volt festés közben, amivel mestersége felmagasztalását kívánta elérni. Barabás nyilván őt követte, úgyis mint rátarti nemesember. SzDG