Leány álarccal
1846

Reformkori festészetünk egyik bájos darabja a Leány álarccal c. kompozíció. Kifejezett szín alig van rajta, ám a gyöngéd kolorit igazán gyönyörködtető. A befelé világosodó szürke háttérből kiemelkedik egy fehérekből álló tünemény, egy titokatos leány képe, akinek megjelenése a természetesen túli esztétkummal bír, leginább egy szépséges porcellánszoborra emlékeztet. Az anyagfestés hangsúlyozottan eleven, a kócos fehér strucctollak, a puha fehér szőrme, és a síma fehér selyemruha ellentéte a kép egyik lényeges mozzanata. Ráadásul a fehér hölgy egy fekete, egész arcot takaró, fekete selyembe burkolt, férfinak tűnő álarcot tart a kezében. Az üde leányarcon Barabás Miklós mintha egy kérdést tükröztetne: mit gondoltok, miért mutatom ezt a drámai tárgyat? A Művész kedvenc fogása, hogy néha jeképes-szimbolikus tárgyakat helyez el alkotásain, itt is ezt teszi. Már találgatták, vajon mi lehet az üzenet? Tán egy egészen banális dolog, a leányka bálba megy. Vagy hűtlen kedvesét gyászolja. Esetleg beteg, a halálra készül? Ez utóbbinak ellentmond halványpiros arca, eleven tekintete. A kép legfőbb eleme éppen ez, a fénylő barna hajjal azonos színű, ragyogó barna szempár, amit hangsúlyoz a kissé kihúzott szemöldök, és a szemhélyak gondosan megrajzolt íve. A kép mindig is a múzeum állandó kiállításán szerepelt, közkedvet darab. Kvalitása egyenrangú a legjobb bécsi, vagy angol fesők portréival, a maga stíluskörén – a biedermeieren – belül.