Kölcsey Ferenc
1840

Kölcsey Ferenc költő és politikus, kiváló szónok volt, valamint Kazinczy legjobb tanítványa, szeretve tisztelt kortársa a felvilágosodás és a reformkor nagyjainak. A nemzettéválás sodrában romantikus hévvel emlegette a haza régi dicsőségét, az országgyűléseken nagyhatású, lenyűgöző szónoklatokkal lépett fel. Megjelenése a kortársak szerint átszellemült, sápadt és légies volt. Barabás Miklós egzisztenciája már biztos volt a fővárosban, mikor a Magyar Tudós Társaság felkérte Kölcsey portréjának elkészítésére, az 1840-ben megjelenő évkönyve illusztrálására. A festő előképnek a bécsi Einsle által 1835-ben festett művet használta, de nem tudni, hogy ez előírás volt-e, vagy a festő választotta. Einsle alkotását 1836-ban Ender rajza után C. A. Schwerdgeburth (1785–1878) sokszorosította, és metszetén, úgy mint a festményen a valóságnak megfelelően Kölcsey bal szeme az ép, és Barabás is ezt az állapotot örökítette meg. A mű Barabás Miklós ritkán fennmaradt eredeti tusrajza, de az Einsle-féle ábrázolás megrázóan mélytüzű tekintetét nem adja vissza.
1859-ben Kölcsey minden munkáinak első kiadásában Toldy Ferenc bevezetőjében tévesen írja, hogy Kölcsey gyermekként, himlőben vesztete el bal szeme világát. Ennek ellenére a legtöbb képén a jobb szeme világtalan, majd évtizedeken át több egymásnak ellentmondó közlés jelent meg erről. Ám Kölcsey lelkes és elkötelezett ikonográfusa Masits László dokumentumok segítségével kétségtelenül bebizonyította, hogy a himlő csak legenda, – amit a Wikipédia ma is közöl – és hogy a költővel, 42 éves korában, 1832-ben történt egy baleset, amely megfosztotta jobb szeme világától. Szólok erről azért, mert Masits aggódva említ számos példát arra, hogy azóta is előfordul ez a bosszantó hiba, és esetleg rögzülni fog. Mint megjegyzi: „Vannak, akik a kortársak írásai s Kölcsey helyes ábrázolásának előképe ellenére napjainkban is vitatják: a költő jobb, vagy bal szemére volt világtalan? Egyesek azt mondják, hogy ez nem lényeges. Ők azok, akik a hiteles ábrázolás jelentőségét tagadják, érzéketlenek is a mások baja iránt.” A végső bizonyítékot Kölcsey koponyája adta, amikor 1938-ban, halálának 100. évfordulóján, exhumálták a holttestet, és kiderült, hogy a jobb szemgolyó volt sérült. A magam részéről teljesen egyetértek az ikonográfussal, Himnuszunk költője megérdemli, hogy a maga valójában ismerjük őt, akit a hiányzó szem szinte misztikus figurává tesz. Különös egyébként, hogy Kölcsey személyiségének mélységét, akinek Einsle képén egyetlen szeméből a magyar sors minden keserve tükröződik, sem Barabás sem Mahlknecht nem tudta megragadni, a másolati portrékon inkább egy kellemes félszemű urat látunk.