Fürdő után / Női akt
1835


4147

ceruza, papír, 233 x 154 mm

j. l. j.: „Roma 1835”

© Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, ltsz: 1903-23

Jgyk: 2697. Fürdő után / Női alak, Róma r.


Proveniencia: vásárlás Maszák Hugónétól, a Művész hagyatékából, 863-902/II.18.

Kiállítások: Síremlék kiáll. 1899, kat. 371 (50 frt); Víz és szappan, púder és parfüm, BTM 1996 máj.

Irodalom: SzDG 2009, 12/8.


A műről

Barabás munkásságában az aktkép ritka műfaj. Talán csak Rómában és Velencében, vagy másolatban készített ilyet. Pedig igazán ügyesen adta vissza a női test finomságait, és talán több készítésére lett volna szüksége, hogy anatómiai ismeretei fejlődjenek. Egyetlen problémája ennek a kis alkotásnak, hogy a modell feje a testhez arányítva kicsi, ellentmond a szokásos kánonnak, és ez a hiba többször is előfordul a festő fiatalkori művein. Barabás írását olvasva mindig feltűnik szemérmessége, különösen a női nemhez való tartózkodó viszonyában. Talán ha több aktot látott volna, megszokja, hogy a festői mesterség velejárója, hogy a meztelen emberi testet tanulmányozza és ábrázolja. De mindkét akadémián, ahol ilyet láthatott volna, rövid időt tudott csak tölteni, így ez képzéséből valójában kimaradt.

Adatkiegészítés

Hibát vagy hiányzó információt észlelt? Kérjük, jelezze!