Irodalom: Ország Tükre 1865.03.30, 4. évf. 13. sz. címlap
A műről
„A kis bajor királyság már teremtett
Ruhmeshallét jelesei számára, úgy hisszük
nálunk nem soká késik azon időpont, melyben
a nemzet és haza valódi nagyjainak emlékszobrait pantheonába összegyűjtheti.” (OT a kép mellett.) Régi vágya a magyar közönségnek az itt megfogalmazott kívánság. Megfigyelhető ez a század elejétől indult számos kezdeményezésben, a különféle sajtó-sorozatokban. De a szobor ritka, és a lap nem győzi bíztatni az ifjú szobrászt, hogy folytassa munkálkodását. A hasonlóságot hiányolják, amit Barabás Miklós rajzán talán még javított is.