Zichy Antónia
1845

„...e két testvérhölgy [Batthyányné Zichy Antónia, Károlyiné Zichy Karolina] dicső példája törte meg az utat, hogy [a magyar mágnáshölgyek] hideg közönjükből a közügyek iránt érdekeltségre, nemzeties érzelmekre s erényekre ébredjenek. ... meggyőződvén, hogy főnemességünkben a nemzeti érzelem mindaddig nem verhet mélyebb gyökereket, míg a társalgásban idegen nyelv és szellem, minden honi iránt pedig közönyösség uralkodik: ők valának az elsők, kik termeikben a nemzeti nyelvet, társalgásukban a nemzeti szellemet divatossá tették. ... S a szép példa hamar átalános követésre talált. A nagyúri termekből majdnem egy század óta száműzött honi nyelv bájosan kezd vala hangzani a szép ajkakról; a társalgás honias színezetet nyert; a közvigalmakban a nemzeti zene, táncz és viselet már ezen országgyűlés folytában uralkodóvá lett.” (Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig. 2. kötet /1868/, Negyedik könyv:, 130.) A két Zichy-leány 1845-ös képe akár a korszak társadalmi törekvéseinek jelképéül is tekinthető, a reformkor csúcsán. A két mágnáshölgy honleányi tevékenysége, megjelenése többet ért a főváros magyarosításában, mint akárhány sajtóközlemény. A párosképen Antóniát stilizált magyaros díszben látjuk, merengő, finoman romantikus arcmása a 40-es évek vizuális példaképe lett. Később, férje mártírhalála után tíz évig emigrációban volt, majd hazatérte után – mint ismeretes – haláláig a ,,nemzet özvegyeként" tisztelték.