A műről
Szigligeti Edének Gritti c. vadromantikus történelmi tárgyú szomorújátéka sikeres darabjai közé tartozott. A kalandor velencei dózsefi, Lodovico Gritti háromfelé politizált, Isztambulban élt, Magyarországon csinált karriert János királynál – egészen a kormányzóságig vitte – , de közben Habsburg Ferdinánddal is kapcsolatban volt. Egyesek szerint magyar király akart lenni. Leleplezték, és egy csatavesztés után a magyarok kivégezték. Egressy alakításáról a sajtó elismerőleg szólt: „...Egressy teremtő ereje, művészi tehetsége hathatósan nyilatkozik, s melly fris virágokkal szaporítja érdemkoszoruját. Még az nem elég, ha csak azt mondanék, hogy játéka fölötte sajátságos, jellemző volt; mert egyszersmind olly művészi szabatosság s ihletettség bélyegzi azt, melly még a művész ellenségeit is elragadá. Különösen midőn saját gyermekeit látja önmaga ellen lázadni, s midőn két fiát szemei előtt nyakazzák le, a marczangló fájdalom érzetét olly meghatóan, s élethűn fejezi ki, mint azt csak a művészeti tökély magas képzettségű avatottjától kívánni lehet. Grittinek külső alakozása is igen eredeti.” (Pesti Divatlap, 1845. 04. 24., 4. sz.: 123. n.n.) Mivel Grittinek csak egy portréja maradt fenn, megjelenésének megformálását mint fantáziaképet látjuk. Érdekes módon, míg a festményeknél a hitelesség lassanként kardinális kérdéssé vált, a jelmezeknél talán kevésbé volt fontos. Képünkön Gritti sodronyinget, hozzá bársony, térden felül érő, nyitott alsóruhát visel, talán azért, hogy erőszakos lényét egész testével jelezni tudja, és harcias kiállása jól érvényesüljön. Sisakja, köpenye mellette hever. A közönség kissé tartózkodóan fogadta a felemás olasz-magyar jelmezt. Arckifejezése elszánt és haragos, Barabás Miklós rajza teljesen megfelel a Pesti Divatlap Egressyt méltató leírásának.
