Forray András
1836

Másolat Johann Ender (1793–1854) festményéről, amelyet a bécsi festő 1830, Forray halála előtt készíthetett, feltehetőleg 1825 körül, főispáni kinevezése alkalmából. Nem tudni, Ender természet után dolgozott-e, vagy valamilyen előképről, de az arc akár egy 45 éves férfié is lehet, bár nagyon fiatalos. Magas fehér keménygallért visel, amely ezekben az években volt a legdivatosabb. A mű Bécsben készült, a bárónak bajusza, szakálla nincs, de a másolati portrén világító kék szemei vannak. Miután Barabásnak a Széchenyi képmással jó híre támadt, sorra kapta a reprezentatív, hivatalos arcképekre való megbízásokat a vármegyéktől. (Nógrád: Buttler János Jgyk 269; Torontál: Hertelendy Ignác, Jgyk 299) Ide tartozik Forray Andrásról a halála után festett mű is. Az ábrázolt a drámaian derengő háttér előtt büszke tartással és roppant elegánsan tűnik fel, a festő nagy gonddal követte Ender művét, a díszruha megfogalmazása kellően aprólékos. Forray dolmányát is és mentéjét is vastag arany zsinórozás díszíti, a sujtások hangsúlyozottan gazdagok, arany gombokkal. Jobbkezében tartja díszes, prémes süvegét, fehér lószőrforgóval, kezén fehér kesztű, benne a balkéz kesztyűje. Balkeze kardja markolatán, jól látszik mutatóujján a hatalmas rubinköves gyűrű. Kétségkívül egy dús magyar arisztokrata ideális megjelenése van előttünk. A mű kivitelezése láttán a közönség számára az ifjú művész tehetsége megkérdőjelezhetetlen. „A magyar művész annyira új valami volt, hogy gróf Forrayné el sem hitte, hogy művész létemre magyarul is tudok, míg egyszer meg nem hívott ebédjére és a saját füleivel meg nem győződött a magyar voltomról.” (Barabás 1944: 138.) Valószínűleg ennek a meghívásnak volt köszönhető, hogy a hölgy 1836-ban megbízta férje, Forray András Torontál vármegye korábbi főispánja arcképének megfestésével, a vármegye számára. (Jgyk 398.) Ez már a férje 1830-ban esett halála után történt, és az özvegy a családi ősgalériából adta át Ender alkotását, másolás céljára.
Az ekkori sikerek egész további munkásságát meghatározták, és talán az sem véletlen, hogy külföldi megbízásokat remélve, e művét németül szignálta. (Sajnos a szignó nem látható, a keret alatt van.) A vármegyei megrendeléseket éppen jókor kapta, ezek voltak induló pályájának alapjai, amelyeken már megmutatkozik jövendő egyéni stílusa, ami az esztétikus előadás és az ábrázolt személyiségének hangsúlyos, akár külsőségekkel való érvényesítése. Barabás 1852-ben a képről remek litográfiát rajzolt, egyenesen a kőre (Jgyk 1460).